2016. augusztus 24., szerda

Prológus

A szél végig süvített az utcák nagy részén. A nap aranyló sugarai mindenkit a nyáron szerzett élményeire emlékeztette, ugyanis már csak egyetlen egy hétvége van a szünidőből. Az eddig még általánosba járó diákokon úrrá lett a félelem, mert az általános szó helyét, a gimnázium vette át. Mindenki vagy félt, vagy izgatott volt. Köztük szereplek én is, aki még mindig kislánynak képzeli magát, pedig már betöltöttem a tizenhatodik évemet, ami azt jelenti, hogy el kell kezdenem végre élni az életemet. Nálam ez felettébb sokat jelent, mert az életem eddigi része egyetlen személytől függött, akinek az emlékét a gimnázium segítségével végre magam mögött hagyhatom. Név szerint Emma vagyok, de mások az érzelmek királynőjének szoktak hívni. Az érzelmek királynője, felettébb különös elnevezés, de bőven van oka annak, hogy így hívnak. Legfőképpen azért, mert mindent magamra veszek és át tudom érezni a szomorú helyzeteket. Ilyenkor túltengenek bennem az érzelmek, és így ragadt rám maga a jellemzés. A személyiségem nagy része az érzelmes szóból áll, de nem árt jobban megismerni ahhoz, hogy véleményt lehessen rólam alkotni. Az időm nagy részét tanulással töltöm, mert fel kell készülnöm a rám váró jövőre. Ha már a jövőmnél tartunk új iskolába fogok kerülni, ami számomra felettébb aggasztó. Nekem egy kicsit nehéz felfogni, hogy nemsokára itt az iskola. Mostantól új környezetben leszek, és új embereket fogok megismerni. Már a gondolat is rémisztő, hogy vége van az általános iskolának, de az a jó benne, hogy végre a hátam mögött hagyhatom a múltat és azt a terhet, amit mind idáig a vállamon cipeltem.  Jelen pillanatban is a képernyőt bámulom és a fejemben, csakis az új iskola jár. Új környezet... Új barátok... Egy új élet, ami az újrakezdést szolgálja. Egy pillanatig még mindig ezen az egészen törtem a fejemet, de aztán elálmosodtam és az ágyam felé indultam. Lekapcsoltam a villanyt és a meleg takaró alá bújtam. Gondolkodni akartam még ezen, de akaratlanul is, az álmosság szépen lassan átvette felette az uralmat. Tíz óra elteltével bekövetkezett a reggel. Nap ragyogó fénye besütött az ablakon, de nem volt elég ahhoz, hogy felébresszen. Amikor az óra kerek nyolc órát mutatott, hangos csilingelésbe kezdett, ami nyomban kiveri az ágyból az embert. Nyomban felébredtem és kikapcsoltam az ébresztő órát. Még abban a minutumban rájöttem, hogy már csak a vasárnap maradt, aztán jön az iskola. Már a gondolata is kiráz, de bele kell törődnöm nekem is, mint mindenki másnak. Szépen, könnyedén lehúztam magamról a puha takarót, és felálltam, ami számomra azt jelenti, hogy kész vagyok elkezdeni a mai napot. Felöltözve, és mindent elintézve mentem le a lépcsőn, a nemsokára munkába induló szüleimhez. Köszöntem nekik, de ők nem köszöntek vissza. Az apukám egy ajándékot tolt elém, majd sietősen elindult a munkába és az anyukám is ugyan így tett. A nem köszönés, és az egyfolytában lévő futás a munkába nálunk gyakori eset, mert a szüleim egy építész céget vezetnek, ami nagy meló. Az ajándékot azért kaptam, mert ma van a születésnapom. Pontosabban már betöltöttem a tizenhat éves kort, de a szüleim még nem értek rá felköszönteni, ezért a buli az iskola előtti napra került. Az előbb kapott ajándékot nem nyitottam ki, mert itt volt az ideje, hogy a legjobb barátnőm háza felé vegyem az irányt, ugyanis ma jön haza az apjától. Egész nyáron nála volt, mert a szülei elváltak, de most végre találkozhatunk. Kisétáltam a kapun, és elindultam a házuk felé. A neve Emily Days. Amikor már, majdnem odaértem a házukhoz valaki megfogta hátulról a vállamat, amire megfordultam. Emily állt előttem mosolygós arccal. Nyomban megöleltük egymást. Az az egy ölelés nyomban felidézte bennem az eddigi együtt töltött idők emlékeit. Kis híján sírva fakadtam, de nem tettem, mert akkor ő is el kezdene síni. Jó újra látni őt. A nyár nagy részét nélküle töltöttem, de most mindent bepótolhatunk majd. Beszélgetni akartam volna vele, de megfogta a karomat és maga után húzott.
  -  Emily! Most hova megyünk? Arról volt szó, hogy egy napot kettesben eltöltünk, és aztán jön az iskola. - szóltam hozzá, de ő nem felelt csak húzott maga után. Tudom, hogy követnem kell, mert amit egyszer a fejébe vesz, azt mindenképpen véghez kell vinnie. Nos ez az ő személyisége. Nem tudom, hogy hova megyünk, de kezd már derengeni, mert a házunk felé vezet. Nem telt bele sok idő, pillanatok múlva oda értünk. Emily kopogott az ajtón, de még mindig nem értem, hogy miért. Az anyukám nyitott ajtót. Emily a konyhában helyet foglalt, engem meg kivezetett a nappaliba és felküldött a szobámba. Azt mondta, hogy öltözzek át, mert fontos esemény következik. Gondolom most jutott eszükbe, hogy a születésnapom tegnap volt, de ma kell megrendezni. Nem zavar, hogy elfelejtik, mert már megszoktam. Amint felértem a szobámba, gyorsan átöltöztem az eseményhez illő ruhába. Amikor készen voltam, elkezdtem lefelé sétálni a lépcsőn, de valamiben megbotlottam és elestem. Az anyukám szúrós pillantásokat vetett rám, de nem szólt semmit sem. Azt hittem, hogy elkezd kiabálni, de nem. Ehelyett felsegített és az asztalhoz kísért. Emily mellett foglaltam helyet, és pont abban a pillanatban megjelent az apukám is, akinek az arcán mosoly ült. Leült ő is az asztalhoz,  én pedig elkezdtem kibontani az ajándékokat. Nem volt meglepő, hogy csomó mindent kapok, mert a pénzt nem sajnálják rám költeni, de nekem több szükségem volna szeretetre. Az egyik ajándék, amit most a kezembe vettem, az anyukám ajándéka, ami egy pohár és amikor kibontottam véletlenül elejtettem. Az anyukám elkezdett kiabálni, de persze Emily szeme láttára, ami valljuk be, hogy eléggé kínos. Amint leejtettem a poharat, hangosan elkezdett ordítozni.
 - Na jó elegem van ebből! Az, hogy ügyetlen vagy egy dolog. De az, hogy ilyen ügyetlen légy már másodjára az nem véletlen. Szerintem te ezt az egészet direkt csinálod, azért, mert még nem felejtetted el Eriket! - mondta, amire apa közbeszólt.
 - Drágám ezt nem most kéne felhoznod! - mondta, amire nálam már betelt a pohár. Felakartam menni a szobámba, de anya megfogta a karomat. Egy kis idő múlva elengedte, de akkor én már nem bírtam tovább és én is elkezdtem kiabálni.
 -  Na jó ebből elég! Te még engem hibáztatsz azért, mert ilyen vagyok? Jó az tényleg egy dolog, hogy ügyetlen vagyok. De most komolyan! Még van képed felhozni Eriket, amikor a te hibád, hogy már nem találkozhatok vele. Attól még, hogy utálod a szüleit őt nem kell! - mondtam, majd a lépcső felé vettem az irányt, de még egyszer vissza fordultam. - Amúgy is te sose gondolsz rám, csak a saját  érdekeidet követed! Megkérdeztél engem valaha is, hogy mit akarok? - kérdeztem meg tőle, de nem vártam meg, hogy válaszoljon. Helyette felfutottam a szobámba és magamra csuktam az ajtót. El sem hiszem, hogy képes volt felhozni Eriket csak azért, mert szerinte elrontottam a napját. Mielőtt furcsa lenne az, hogy hogyan jött ide az Erik név, legyen elég annyi, hogy ő volt az a személy, akitől a múltam nagy része függött. Ő volt az a személy, aki régebben nagyon fontos szerepet játszott az életemben, és az anyukám rá tett még egy lapáttal, mert képes volt ezzel letámadni,  Jól tudja, hogy ez engem milyen mélyen érint, de akkor is képes volt megbántani. Nem is érdekli az, hogy mit gondolok, mert sosem kérte ki a véleményemet semmiben. Nos most, hogy feltárult az anyám kötekedős jelleme térjünk át az apáméra. Ő kedves és megértő, de vele sem beszélek meg mindent. Inkább magamba fojtom a múlt emlékeit, minthogy újra átéljem, azokat a borzalmas pillanatokat. Persze voltak benne jó pillanatok is, de azok már mind a múlté. Új iskolába fogok járni és új embereket fogok megismerni. Minden rendben lesz. A múltamat magam mögött hagyva kezdek új életet. El kell felejtenem Eriket, mert ha nem, nem élhetem az életemet igazán. Sőt! Én igazából még sosem éltem úgy igazán... - gondolkoztam magamban. Pár perc múlva lépések zaja szűrődött be kintről, és később kopogásra lettem figyelmes. Később Emily jött be az ajtón, aminek örültem. Felém sétált és leült mellém az ágyra, majd hozzám szólt.
  -   Na... Hogy vagy? - a kérdés hallatára őszintén egy kicsit elmosolyodtam, mert viccesnek találom a helyzetet, és azért is, hogy tudassam vele nincsen komolyabb bajom. Csak megsértett.
  -   Hát azt leszámítva, hogy az anyám elrontotta a születésnapomat, kellő képen jól vagyok.
  -   És miről beszélt az anyukád? - mondta, majd komolyabb arcot vágott. - Ki az az Erik?
  -   Elmesélem, hogy  ki ő, de jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. - mondtam már én is komoly arcot vágva, amire ő bólintott egyet, majd folytattam. - Hat éves koromban ismertem meg Eriket. Az első pillanattól fogva megértettük egymást, mert alapból egy hangon voltunk. Később már ő lett az a barátom, akit valaha csak kívántam volna. Sok időbe telt, amíg rendesen megismertük egymást, de ez nem számított, mert minden egyes nap találkoztunk, ugyan azon a helyen, ugyan abban az időben. A barátságunk csupán két évig tartott, de így is jól megismertük egymást. Ahogy mi egyre közelebb kerültünk egymáshoz, a szüleim és az ő szülei valamilyen októl fogva megutálták egymást, és ezért ilyen rossz a kapcsolatom az anyukámmal. Ő sosem beszélt, erről de annyit még elmondott, hogy azért nem lehetünk barátok, mert: Nem lenne jó jövőnk ha ismernénk egymást. Ezt a mondatot szóról szóra megjegyeztem. Tulajdonképpen belevésődött a fejembe, Az utolsó napon valamiért nem jött el. Azóta nem láttam őt, pedig csak, akkor kezdtek felszínre kerülni a dolgok. Akkor kezdődött minden...


Sziasztok!
 Köszönöm azt az eddigi három feliratkozót és pár kommentet. Remélem, hogy még egy páran fogják olvasni ezt a blogot. Vagyis nagyon remélem, de tényleg. Nos, mint látjátok meghoztam a prológust, és remélem, hogy valamennyire sikerült megismerni a történetet.  Azt is remélem, hogy ha nem okoztam csalódást, mert ez az első olyan blogom, amire úgy tényleg odafigyelek és most a prológussal is sokat dolgoztam. Először átírtam, de másodjára elnyerte a tetszésemet, és remélem nektek is. Egy vagy két hét múlva fogom kirakni az első fejezetet, mert még át kell gondolnom, hogy mi legyen benne. Ha tetszett a prológus, akkor kérlek iratkozzatok fel. Ha nem okoz bajt örülnék pár biztató megjegyzésnek is, mert sokat számít a vélemény. 1-2 hét múlva találkozunk sziasztok!

2016. augusztus 22., hétfő

Nyitás!

Sziasztok!
A nevem Anna és a blogom címe: A nap, amikor rájöttem, hogy szeretlek . A történet a saját