2016. augusztus 22., hétfő

Nyitás!

Sziasztok!
A nevem Anna és a blogom címe: A nap, amikor rájöttem, hogy szeretlek . A történet a saját
fejemből pattant ki, egyes sorozatok nézése közben. Már már egy ideje azon gondolkozok, hogy megcsináljam -e blogba, és lássatok csodát rávettem magamat, hogy elkezdjem írni a történetet, a saját elképzeléseim szerint. Először nem terveztem megírni, de egy kis gondolkozás után belefogtam. Remélem, hogy maga a történet tetszeni fog, és élvezhető lesz. Addig is a prológusból itt egy kis részlet:

A szél végig süvített az utcák nagy részén. A nap aranyló sugarai mindenkit a nyáron szerzett élményeire emlékeztette, ugyanis már csak egyetlen egy hétvége van a szünidőből. Az eddig még általánosba járó diákokon úrrá lett a félelem, mert az általános szó helyét, a gimnázium vette át. Mindenki vagy félt, vagy izgatott volt. Köztük szereplek én is, aki még mindig kislánynak képzeli magát, pedig már betöltöttem a tizenhatodik évemet, ami azt jelenti, hogy el kell kezdenem végre élni az életemet. Nálam ez felettébb sokat jelent, mert az életem eddigi része egyetlen személytől függött, akinek az emlékét a gimnázium segítségével végre magam mögött hagyhatok. Név szerint Emma vagyok, de mások az érzelmek királynőjének szoktak hívni. Az érzelmek királynője, felettébb különös szó, de bőven van oka annak, hogy így hívnak. Legfőképpen azért, mert mindent magamra veszek és át tudom érezni a szomorú helyzeteket. Ilyenkor túltengenek bennem az érzelmek, és így ragadt rám maga az elnevezés. A személyiségem nagy része az érzelmes szóból áll, de nem árt jobban megismerni ahhoz, hogy véleményt lehessen rólam alkotni. Az időm nagy részét tanulással töltöm, mert fel kell készülnöm a rám váró jövőre. Ha már a jövőmnél tartunk új iskolába fogok kerülni, ami számomra felettébb aggasztó. Számomra egy kicsit nehéz felfogni, hogy nemsokára itt az iskola. Mostantól új környezetben leszek, és új embereket fogok megismerni. Már a gondolat is rémisztő, hogy vége van az általános iskolának, ami azt jelenti, hogy végre a hátam mögött hagyhatom a múltat és azt a terhet, amit mind idáig a vállamon cipeltem.  "
Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket a történet, és fogjátok, majd olvasni. A prológus nemsokára érkezik.
2016. Augusztus 20. szombat
Prológus érkezése: 2016. Augusztus 24. szerda

7 megjegyzés: